szlovakcegalapito

Hétfő- Péntek 9.00 - 18.00



Pozsony, Szlovákia

Kész szlovák cég megvételének előnyei

      1. Kész céggel rögtön kezdhet vállalkozni.

A már kész cég előnye, hogy rögtön kezdhet vállalkozni. Kapcsolat-felvételünktől számított 24 órán belül, átveheti az új cégét. Nincs várakozási idő, mint a cégalapításkor, gyorsan és biztonságosan vehet céget, kft.-t egyetlen közjegyző-látogatással, mert az okiratok aláírása után új ügyvezetővé válik és eljárhat a cég nevében. Számlákat állíthat ki az új cége nevében, szerződéseket köthet, kihasználhatja az uniós adószám előnyeit. A cégbejegyzésnek csak deklaratív hatálya van.  

        2. Az új cégével azonnal cselekedhet, kihasználhatja az uniós adószámát.

Kész cég megvételével szert tesz olyan cégre, amit már bejegyeztek a cégjegyzékbe, van statisztikai számjele. A cég megvételével átveszi az érvényes statisztikai számjelet, ami az ügyvezető- és tulajdonos-változással nem változik. A cégnek van uniós adószáma, a megvétellel átveszi az érvényes uniós adószámot is, ami az ügyvezető- és tulajdonos-változással szintén nem változik. Vagyis azonnal aláírhat okiratokat és kihasználhatja az uniós adószám előnyeit, tehát vállalkozhat mint áfafizető. Az utóbbi időben egyre nehezebb szlovák cégnek uniós adószámot szerezni. Tekintettel arra, hogy a cégnek már van uniós adószáma, ami az eladás után is érvényben marad, elkerülheti az áfaregisztráció bonyolult folyamatát.  Nem kell megjelenni az adóhivatalban, hogy bizonyítsa a cég gazdasági tevékenységét, nem kell az adóhivatalnak számlákat, üzleti projektet és gazdasági partnereket felmutatni. Az áfaregisztrációhoz nem kell pénzügyi biztosítékot letétbe helyezni.

    1. Cégvételkor az ügyvezető és tulajdonos változtatásán kívül cégnevet, székhelyt változtathat, tevékenységi kört bővíthet. Mindezen változtatásokat a vételár tartalmazza.  A cég alaptőkéje, az 5000 € már le van fizetve. Önnek már nem kell az 5000 € alaptőkét lefizetnie. Ezen kívül a cég eladásakor alaptőkét is lehet emelni, az Ön igénye szerint akár 5 mil. euróra is.  A mi cégeinknek 5-20 tevékenységi köre van, amit az eladáskor bővíthet (szabadon gyakorolható vállalkozás).
    2. A nyújtott szolgáltatások viszonylatában a legjobb árarányt kínáljuk.  – Semmilyen rejtett költség nincs. 

Kész cég megvételével időt, és hivatalokkal való gondokat takarít meg és óvja idegeit. A vételár a cégalapítás minden költségét tartalmazza, beleértve a cég átruházásakor számított cégbírósági illetéket is.

    1. 100 %-ban szavatoljuk, hogy nincs adósság – A cég tiszta, nincs tartozása, nincs kötelezettsége és kintlévősége, amire 100 %-os garanciát nyújtunk, csakis eladás céljából volt alapítva, semmilyen gazdasági tevékenységet nem végzett.
    2. Egyetlen látogatás a közjegyzőnél  és a kész cég az Öné. Egyszer utazik ki Szlovákiába, és 1 órát tölt itt.
    3. Ingyenes és független tartalékolás – Kérésre szívesen és ingyen tartalékoljuk  a cégünket 3 napra és időt adunk Önnek, hogy megfontolhassa, és megfelelő céget választhasson ki.  E-mailben elküldjük az eladó cégek listáját, amiből választhat. Elküldjük Önnek a cégre vonatkozó teljes körű tájékoztatást, a cégjegyzék-kivonatot, amelyben megtalálja a cég nevét, székhelyét, azonosító számát, az ügyvezető és tulajdonos adatait. A cégjegyzék-kivonatot ellenőrizheti a neten a Cégjegyzék oldalán (www.orsr.sk). Elküldjük Önnek a kiválasztott cég uniós adószámát, amit ellenőrizhet az adóhivatal oldalán (www. drsr.sk) (VIES)
    4. Rugalmasság a ready made cég vételárának megfizetésében. A kész cég vételárát megfizetheti bankátutalással vagy készpénzben. 

Vegyen kész szlovák ÁFA-s céget tőlünk, Ön csak aláírja közjegyzőnél az okiratokat, a többit mi elintézzük. Ügyfeleinknek mindig átfogó szolgáltatásokat nyújtunk. Segítünk a bankszámlanyitáskor, biztosítunk könyvelést, szükség esetén segítünk a fordításokkal és tolmácsolással.  Többéves tapasztalattal rendelkezünk. Beszélünk szlovákul, németül, angolul, magyarul és oroszul.

Vegye fel velünk a kapcsolatot